Sok tényező alakítja azt, ahogyan egy társadalom működik; a hagyományok, a gazdaság, a kultúra és az a környezet is, amelyben élünk. Ez utóbbi sokszor nem tűnik látványosnak, vagy nem érzékeljük eléggé, mégis mélyen befolyásolja a mindennapokat. Ahol pedig a víz határozza meg a megélhetést, ott idővel az emberi kapcsolatok, a családok működése és a közösségek szerkezete is alkalmazkodik ahhoz. A haenyeók élete jó példa erre.
A megélhetés forrása
Csedzsu egy vulkanikus sziget Dél-Korea déli partjainál, ahol a termőföld mindig is szűkös erőforrásnak számított. A családok megélhetését ezért évszázadokon keresztül elsősorban nem a föld, hanem a tenger biztosította. Ebben a környezetben alakult ki a haenyeók különleges tudása és életformája.
A 19. században még jellemzően férfiak merültek a tengerbe, hogy az ételekhez szükséges alapanyagokat a felszínre hozzák, ám a gazdasági körülmények fokozatosan megváltoztatták a helyzetet. A búvárkodásból származó jövedelem után ugyanis a férfiaknak adót kellett fizetniük, míg a nőkre ez a kötelezettség nem vonatkozott. A családok számára ezért egyre inkább az bizonyult előnyösnek, ha a nők végezték ezt a munkát. Idővel ők lettek a fő keresők, miközben a férfiak nagyobb szerepet vállaltak a gyermeknevelésben és a háztartás vezetésében.
Nők a mélyben
A haenyeók olyan nők, akik oxigénpalack nélkül merülnek akár 10-20 méter mélyre, hogy kagylókat, tengeri sünöket és más tengeri élőlényeket gyűjtsenek. Ehhez nemcsak nagy fizikai állóképességre van szükségük, hanem a tenger alapos ismeretére is. Ismerik az áramlatokat, a sziklákat, az évszakok változásait, és pontosan érzik, mikor ad bőségesen a tenger, és mikor kell visszahúzódniuk. A merülések során folyamatosan figyelik egymást, és szükség esetén segítséget nyújtanak társaiknak. Amikor a felszínre érnek, jellegzetes füttyhöz hasonló hangot adnak ki. Az úgynevezett sumbisori jelzi a többieknek, hogy biztonságban feljutottak. Ez az évszázados tudás anyáról lányra száll, az idősebb búvárok tapasztalataikat közös merülések során adják tovább a fiatalabbaknak. A haenyeók hagyománya 2016 óta az UNESCO szellemi kulturális örökségének része.
A hagyomány fennmaradása ugyanakkor egyre nagyobb kihívás. A legtöbb aktív haenyeó ma már hatvan év feletti, sokan még hetvenes-nyolcvanas éveikben is merülnek, miközben a fiatalabb generációk egyre ritkábban választják ezt a veszélyes és fizikailag megterhelő hivatást.
A haenyeo szokások megőrzését ma már intézmények is segítik. A Csedzsu szigetén működő Haenyeo Múzeum tárlata személyes történeteken, fényképeken és korabeli használati tárgyakon keresztül mutatja be a búvárnők életét.
A víz a közösségformáló erő
A haenyeók életét gyakran úgy mutatják be, mint egy olyan társadalom példáját, ahol felcserélődtek a hagyományos nemi szerepek. Ez azonban csak a felszín, hiszen a szerepek átrendeződését a tengerhez kötődő megélhetés alakította. Történetük arról is szól, hogyan képes a víz lassan, generációkon keresztül formálni egy közösség életét.
A folyók, tavak, tengerek és árterek évezredek óta alakítják az emberi közösségeket, befolyásolják, hol telepedünk le, miből élünk, hogyan használjuk a teret, és miként szervezzük meg egymás között a munkát. A víz jelenléte vagy hiánya egyaránt alkalmazkodásra késztet. Egy folyó mellett más életforma alakul ki, mint egy szigeten, egy ártérben vagy egy olyan vidéken, ahol hosszú időszakokon keresztül kevés a víz. A különböző környezetekhez pedig különböző gazdasági megoldások és különböző közösségi működések is társulnak.
Ez ma sem változott, csak más léptékben tapasztaljuk. A klímaváltozás miatt egyre több helyen válik bizonytalanná az a vízhez kötődő rendszer, amelyre egykor a közösségek és gazdaságok épültek. A környezeti kihívások – mint az aszály, az árvíz és a vízhiány – próbára teszik a táj, a gazdaság és a társadalom egyensúlyát. A haenyeók története megmutatja, hogy a környezethez való alkalmazkodás a közösségek egyik legfontosabb képessége.
Víz | Tér | Ember
A környezet lehetőségeket és korlátokat teremt, miközben észrevétlenül azt is alakítja, mit tartunk természetesnek. Ezért a klímaváltozás sem pusztán ökológiai kérdés. Ha átalakul a táj, idővel a társadalom működése is új formákat keres.
Vajon a vízhiánnyal küzdő térségekben pár évtizeden belül ugyanúgy dolgoznak majd az emberek, ugyanúgy szerveződnek a családok és a közösségek, mint ma? A haenyeók élete alapján sem vehetjük ezt biztosra.
