A modern építészet évtizedekig a betonról és a természeti elemektől való elszigetelődésről szólt. Azt hittük, hogy a kint és a bent szigorú elválasztása megvéd minket. Ma már azonban egyre világosabb, hogy ez a szemlélet nemcsak a környezetünket, hanem bennünket is elszegényített. A nyári hőhullámokban ösztönösen árnyékot, fákat és vizet keresünk. A tenger mellett mintha lassabban telne az idő, egy tóparton könnyebben megnyugszunk. A fenntartható építészet ezért ma már nem a természettől való elzárkózást, hanem az együttműködést keresi.
Amikor az építészet újra felfedezte a vizet
A fenntartható építészet történeti kialakulása szorosan összefonódik a 20. század energiaválságaival. Az 1970-es évek olajárrobbanása után egyre több építész ismerte fel, hogy az épületek csak akkor lehetnek hosszú távon fenntarthatók, ha együttműködnek a tájjal, az éghajlattal és a vízzel.
Az egyik legfontosabb úttörő, a skót építész Ian McHarg már az 1969-ben megjelent Design with Nature című könyvében azt állította, hogy a tervezésnek a táj ökológiai rendszereire kell épülnie. Az ezt követő évtizedekben egyre több építész kezdte keresni, hogyan lehet az épületeket ismét a táj természetes működéséhez igazítani.
Erre jó példa a hetvenes évek egyik egyszerű, de ötletes megoldása. A kísérletező, főként amerikai építészek a déli tájolású ablakok mögé sötétre festett, vízzel teli hordókat állítottak. Napközben a víz elnyelte és eltárolta a napsugárzás hőjét, éjszaka pedig visszaadta azt a helyiségnek. Ezek a hordók egyszerre szolgáltak hőtárolóként és szemléletformáló példaként, megmutatták, hogy az épület és a víz együtt is képes szabályozni a belső klímát. Ez az egyszerű elv később a modern vízfalak és egyéb passzív hőtároló rendszerek alapjává vált.
A víz visszatér az épületekbe
A víz szerepe napjainkban jóval több, mint hőtárolás. A hangsúly egyre inkább azon van, hogyan tarthatjuk a vizet a lehető legtovább a helyszínen, így az esővíz gyűjtése és a szürkevíz újrahasznosítása ma már a fenntartható építészet alapvető eleme. A Renzo Piano Building Workshop által tervezett Kaliforniai Tudományos Akadémia (California Academy of Sciences) zöldtetője 1,7 millió őshonos növényével évente közel 14 millió liter csapadékvizet fog fel.
Amikor egy épület nem elvezeti, hanem megtartja a vizet, valójában a természet körforgásába kapcsolódik vissza.
Ha pedig látjuk, honnan érkezik a víz, hogyan gyűlik össze és hogyan hasznosul újra, sokkal tudatosabb kapcsolat alakul ki vele. A víz ismét látható részévé válik az építészetnek.
A víz mint természetes klímaszabályozó
A víz ma már az épületek komfortjának egyik legfontosabb eszköze is. A mesterséges hűtés helyett egyre több tervező használja ki a víz természetes hőtároló képességét. A PLP Architecture által jegyzett, amszterdami The Edge irodaházban a talajvíz segíti az épület hőmérsékletének szabályozását. A talajvíz hőmérséklete egész évben viszonylag állandó, ezért természetes energiaforrásként használható a fűtéshez és hűtéshez. Ebben az épületben a technológia nem válik külön az embertől, hanem ugyanannak az élettérnek a természetes részévé válik. A víz itt már nem csupán kiszolgálja az épületet, hanem működésének aktív része.
Miért érezzük jobban magunkat a víz közelében?
Az emberi elme számára a víz jelenléte ősidők óta a biztonság, a megújulás és az élet szinonimája. Éppen ezért fordul egyre nagyobb figyelem a biofil dizájn felé, amely arra az ösztönös vonzódásra épít, amit a természet iránt érzünk. A biofil szemlélet szerint ezt az épített környezetnek is tükröznie kell.
Ebben a szemléletben válnak fontossá a kék terek is. A tavak, a patakok, az esőkertek vagy más vízfelületek érzékelhetően javítják a közérzetet és a viselkedésünket. A WHO kutatása szerint a víz látványa csökkentheti a stresszt, segítheti a koncentrációt és hozzájárulhat a pszichés jólléthez. Nem véletlen, hogy szeretjük a folyópartot, a tavakat vagy szökőkutakat. A víz hűti a környezetet, enyhíti a nyári hőséget, de közben olyan közösségi tereket is létrehoz, ahol az emberek lelassulnak és könnyebben kapcsolódnak egymáshoz. A víz jelenléte tompítja a város nyüzsgését, és olyan pihenőpontokat teremt, amelyek egyszerre támogatják a természet körforgását és az ember lelki egyensúlyát.
Víz | Tér | Ember
Az építészetet gyakran az épületek és az anyagok alapján értékeljük, pedig legalább ennyire szól arról is, hogyan bánunk a vízzel. Egy épület fenntarthatóságát az is meghatározza, hogyan gyűjti, használja és tartja helyben a vizet. A víztudatos tervezés ma már a fenntartható építészet egyik alapelve. Ez a szemlélet egyszerre javítja az épület működését, a városi környezet alkalmazkodóképességét és az emberek életminőségét.
Borítókép: Renzo Piano Building Workshop, Fox, Tom, SWA Group © Politecnico di Milano
